A környezet alapjaiban határozza meg, hogyan és milyen eredménnyel tanulunk és osztjuk meg a tudásunkat. A környezeti nevelés pedig a klímaváltozás árnyékában talán a modern pedagógia legfontosabb területévé vált, ha az emberiség át akarja vészelni a következő évtizedeket, évszázadokat. A Csomópont podcast első évadának 9. adása a kültéri tanulási környezetekkel, tehát a térrel, a tanulással és a tudásmenedzsmenttel foglalkozik. A beszélgetés résztvevői Saly Erika, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület elnöke, tanító, környezeti nevelő, neveléstudomány szakos bölcsész, valamint Victor András, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület tiszteletbeli elnöke, biológia-kémia szakos tanár, a neveléstudományok doktora, számos könyv, tankönyv és nemzeti stratégia szerzője. Számtalan érdekes történeten és izgalmas példán keresztül ismerhetjük meg a környezeti nevelés gyakorlatát két kiemelkedő szakember szemüvegén keresztül.

Manófalván

Saly Erika először tanítói munkája során alakította ki környezeti nevelési telephelyét kollégák, diákok és szülők segítségével. Egy 100 éves parasztházat vettek meg a Békés megyei Dévaványán és ott alakítottak át az igényeiknek megfelelően tanulási térré. Ez lett a Manófalva ház. Manófalván aztán lehetett agyagozni, kenyeret sütni, fára mászni és bármi mást csinálni, amihez éppen kedvük volt. Erika tapasztalatai azt mutatják, hogy a diákoknak nagyon „zöld” a lelke, szíve, így könnyű velük ezen az úton haladni. Együtt fedezték fel a világot és kitágították a tanulási teret az iskola falain kívülre: az erdőbe, mezőre, patakok partjára. Nem rendelt tankönyvet se környezetismeretből, technikából, rajzból – azt vallotta a „tankönyv” ott van körülöttünk a világban. Ez rengeteg időt is adott nekik, mivel, ha nincs munkafüzet, nincs tankönyv, amivel „haladni kéne”, hirtelen rengeteg idő szabadult fel arra, hogy megismerjék a világot.

Közösséggel a környezetért

Victor András útja az egyesületben egy másik szervezet munkájából indult: az Alapítvány a Magyarországi Környezeti Nevelésért írt ki egy pályázatot pedagógusoknak a már megszerzett környezeti nevelési tapasztalatok leírása. A legjobb ötletek beküldőit elhívták egy konferenciára. Ez már 1990-ben 120-130 ember volt, akik kiemelkedőt alkottak ezen a téren. Itt született meg a gondolat, hogy ideje egyesületet alapítani a témában. A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület ma számtalan programot szervez. A szemléletformálás eredményei egyre inkább kézzelfoghatóak – egyre több ökoiskola és fenntarthatósági törekvés látható. Ez persze nem csak az Egyesület, hanem minden környezeti nevelő közös érdeme. A szemléletformáláson túl nagyon fontos azonban az is, hogy az ökológiai katasztrófa küszöbén van egy cselekvő közösség, amely reagálni is tud a felmerülő problémákra, kritikus helyzetekre. A közösség azért is erős, mert „tenni akaró társak gyülekezete” – mondja Erika. A közösség tagjai erőn felül támogatják egymást is céljaik megvalósításában. Ilyen lehet például az ún. vándor tanösvények megvalósítása, többek között beporzók, klíma és víz témákban.

Jó látni, hogy gyakran közösségként jelenik meg az igény is a változásra, van, hogy teljes tantestület szeretne képzésre menni és ökoiskálává alakulni. Ez mindenképp üdvözlendő, mivel így sokkal nagyobb az esélye, hogy az iskola vagy a csoport ténylegesen cselekvő közösség lesz. A képzésekre külön jelezni szokták, hogy legalább ketten érdemes jelentkezni a munkaközösségből, mert ez jelentősen segít abban, hogy a tanultakat a gyakorlatba is át tudják ültetni.

Tájékozottból cselekvő

Egyre inkább kritikus, hogy ne csak tájékoztassanak, hanem cselekvésre ösztönözzenek – szögezi le Saly Erika. Ennek fényében alakították ki online képzésüket, az Ökosodj képzést is. Ez a 40 órás képzés nagy hangsúlyt fektet arra, hogy már a képzés ideje alatt cselekvéssel párosuljon a tudás és a képzés végén ezekkel a tapasztalatokkal ötvözve engedik csak el a résztvevők kezét. Erikáék örömmel tapasztalták, hogy egyre több óvodapedagógus és bölcsődei dolgozó is szeretne tanulni, fejlődni a témában. Ez a korai alapozás nagyon sokat segíthet a szemléletformálásban.
Nagyon sok környezeti nevelő azért tud kilépni komfortzónájából mert tudja, hogy „nem babra megy a játék” – vallja András. A Föld jövője múlik a munkájukon.

Az emberiség szintjén András úgy látja az áttörés nem történt meg. A környezeti nevelés kultúrája, eszköztára elképesztő fejlődésen ment át, a Föld állapota mégis nagyon sokat romlott. Persze, ki tudja, hol tartana környezeti nevelők nélkül, de frusztráló azonban, hogy 30 éve küzdenek és a helyzet nem lett jobb. Viszont kicsi eredményeket nap mint nap látni: Erikát egyszer a gyerekek hívták telefonon, hogy valaki a védett fák ágait gallyazza. Mire odaért, kiderült, hogy a tanulók videózták az eseményeket, kint volt a helyi képviselő és az áramszolgáltató munkatársai nem mertek tovább dolgozni – mivel maguk a gyerekek hívták fel a figyelmüket a tetteik hatására. Életkoruknak és lehetőségeinek megfelelően beavatkoztak a környezetük védelmében – és ezt megtapasztalni óriási érték!

A tanárképzés szerepe a környezeti nevelésben

Fontos volna azonban, hogy a környezeti nevelés átlépje a környezeti nevelők körét és minden tanár és oktató számára alapvető része legyen munkájuknak, életüknek. Jó látni, hogy a tanárképzésben például már egyre több kurzusnak, témának lett ez szerves része. Ennek megalapozója lehetne, ha több átfedés lenne a tantárgyak és tudományterületek között, többet foglalkoznának az összefüggésekkel. A cselekvővé válást segítené az is, ha az ismeretek mellett nagyobb szerepet kapnának az értékek és érzések Saly Erika szerint.
Ugyanaz látszik az oktatásban és pedagógusképzésben: a „tudomány elefántcsonttornyában” tanulunk és nem a való életben, tapasztalás útján szerzünk ismereteket. Ha innen kilépnénk, talán újra a világ részének érezhetnénk magunkat – mondja András. Ez segítené azt is, hogy ne a természet felett állónak gondoljuk magunkat, hanem a részének. Ezt a gondolkodást segíti elő az is, ha több tantárgyi kereteket átlépő projektet csinálnának a diákok. Ezek nem csak gyakorlatiasabb tudást adhatnak, de sokat segíthetnek az összefüggések megértésében is. A projektek és témanapok azért is fontosak, mert erősítik az együttműködést és tudásmegosztást a szervezeten belül. Erika iskolájában a tantestület a projektek hatására kezdett módszertani munkacsoport működtetésébe, majd rendszeres programok szervezésébe a tudás és jó gyakorlatok megosztására. Ennek az elindításához nem kell sok – „merj kicsi maradni”, s ha teszed, a tetteknek előbb-utóbb fog látszani az eredménye.

Pedagógusként, oktatóként vagy iskolavezetőként miben vagy különleges? – Van olyan tudásod, készséged, amely nélkülözhetetlenné tesz? – akkor te egy kritikus munkatárs lehetsz! Hogy hogyan válhat a körülötted lévő emberek csoportja tudásközösséggé, hallgasd meg a Csomópont podcast aktuális adását!

Az asztaltársaság tagjai:

Saly Erika, tanító, környezeti nevelő, a Magyar Környezeti Nevelésért Egyesület vezetője

25 éven át egy vidéki iskolában, Dévaványán tanított, ahol kialakította iskolája környezeti nevelési telephelyét a kollégák, szülők, gyerekek segítségével. A mindennapos környezeti nevelés jellemezte tanítási-tanulási gyakorlatát.
Több helyi szakmai civil szervezet alapítója, vezetője. A tanítás-tanulás módszertana, a komplex tanulásszervezési eljárások, az innovatív iskolák, a pedagógusok és diákok motivációjának jellemzői mindig érdekelték. Tanulmányútjai, utazásai során többféle iskolát meglátogatott. Tapasztalatait megosztotta az érdeklődő pedagógusokkal képzéseken, tréningeken, az általa vezetett módszertani munkacsoportban, s beépítette tanítási gyakorlatába. Több szakmai kiadvány, cikk szerzője, társszerzője.

2010-től, több ciklusban, s jelenleg is a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület vezetője. 2013-tól az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet pedagógiai fejlesztő munkatársa, ökoiskola témavezető. Az Intézet megszűnését követően egy évig az Oktatási Hivatalban folytatta a fenntarthatóságra nevelést támogató munkáját, majd a Magyarországi Református Egyház Református Tananyagfejlesztő Csoport projektjében témavezetőként, szakmai munkatársként komplex megközelítésű természettudomány-tananyag fejlesztésben vett részt. Közben kiváló minősítéssel elvégezte az ELTE PPK-n a Neveléstudomány MA képzést, intézményfejlesztő szakirányon. Szakdolgozatában azt vizsgálta, hol tart a felsőoktatás, azon belül konkrétan az ELTE PPK a fenntarthatóságra nevelésben.

Jelenleg „szabadúszóként” dolgozik. Óraadó a Milton Egyetemen, az ELTE TÓK-on, pedagógusképzéseket fejleszt és képzéseket tart, tankönyvet lektorál. Sokszínű, másokat segítő, a jövő iskoláját, pedagógusokat, környezeti nevelőket támogató munkája van. Hálás családjának, barátainak, az őt támogató szeretet-közegnek, hogy azt csinálhatja, amiben hisz, amivel azonosulni tud.

Victor András, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület tiszteletbeli elnöke, biológia-kémia szakos tanár

1943-ban született Tahiban, de mindig Budapesten élt.

Biológia-kémia szakos tanár. Először egy szakközépiskolában tanított, majd néhány évig az Országos Pedagógiai Intézetben az általános iskolai kémiatanítás gondozása-fejlesztése volt a feladata. 1977-től nyugdíjazásáig kémia-szakos tanárjelölteket tanított az ELTE-n.
Egyetemi doktori címet szerzett biológiából (ELTE, 1971), majd PhD fokozatot neveléstudományból (ELTE, 1997). 8. osztályos Biológia tankönyve 1972 óta forgalomban van. Több környezeti nevelési egyesületnek (különböző funkciókban) vezetőségi tagja, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület alapító tagja, tiszteletbeli elnöke.

Gyerekkora óta máig aktívan zenél kamarazenekarokban. Három lánya, tizennégy unokája és hat dédunokája van.

Farkas Bertalan Péter, szerkesztő-műsorvezető

Tudásmenedzser, tudásmenedzsment tanácsadó, tréner, projektmenedzser, de eredetileg földrajz-történelem szakos tanár. A mindennapi munkájában szakmai igazgatóként dolgozik a régió egyik legnagyobb oktatástechnológiai vállalatánál, emellett az oktatási és digitális transzformáció tudásmenedzsmentjével foglalkozik, vállalkozóként pedig a tanulási környezetek és a tudástranszfer szerelmese. Földrajz-történelem szakos tanárként és geográfusként végzett az ELTE-n, majd néhány év tanítás után állami ügynökségeknél (Educatio, EMET, Tempus) helyezkedett el, a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportját közel 6 éven át vezette. A Learnitect Design Kft. ügyvezetőjeként a tudásmenedzsment és a tanulási környezetek tudástranszfert elősegítő tervezésével, továbbá online és offline tanulásszervezéssel, közösségi terek tervezésével és nemzetközi projektmenedzsmenttel foglalkozik.

A Csomópont podcast ötletét 2022-ben fogalmazta meg, amelyből végül 2023 őszén lett valóság.