A Csomópont 2. évada a 3. részhez érkezett, az epizód középpontjában a Hetedhét törtéNET mesterprogram áll. A program megálmodója gyerekként szándékosan félreolvasott mesékből merítette kreativitását, ami meggyőződése szerint segítette történetíráson alapuló oktatási koncepciójának kidolgozása során. A programja mellett megismerhetjük magát a tanítót, Kiss Mónikát is, aki betekintést ad egy ölelő karokra emlékeztető szegedi iskolaépületbe és mesél egy meghatározó találkozásáról – egy másik szegedivel, egy másik városban. Az adás második részében sok szó esik egy meghatározó olaszországi találkozásról is, valamint annál is sokkal messzebb terjedő nemzetközi kapcsolatokról és a szellemi utazásról, amelyen semmit sem veszíthet, aki kipróbálja.

Hallgasd meg a podcastot Spotify-on vagy YouTube-on és iratkozz fel a friss tartalmakért!

Sokszínű háttér

Kiss Mónika színes tanulmányi pályát mondhat a magáénak: először művelődésszervezőként diplomázott Szegeden majd ezt követően olasz nyelvtanári, tanítói, valamint nyelv-és beszédfejlesztői végzettséget is szerzett, sőt, pályatanácsadási diplomával is rendelkezik. Mónika kiváló munkáját és innovatív módszereit több rangos elismerés is igazolja. Elnyerte a Sulinetwork-díjat, négyszer a Tempus Közalapítvány Digitális Pedagógus Díját és egy nemzetközi e-Twinning versenyen is az első helyen végzett. A Global Junior Challenge versenyen kétszer is döntőbe jutott, ebből egy alkalommal a döntőt is megnyerte. Húsz évnyi szakmai tapasztalatára és jövőképére alapozva alkotta meg a Hetedhét törtéNET programot a Szegedi Orczy István Általános Iskolában, a Somogyi Károly Könyvtárral partnerségben.

Mónika a projektpedagógia híveként már húsz éve is arra törekedett, hogy akár a legszárazabb informatikai ismereteket is könnyedén és hasznosan adja át, ezért olasz levelezőtársakat keresett akkori tanulóinak, akikre a levelezés során rengeteg olyan informatikai alaptudás ragadt, amit a régi vágású tanárok gyakorlati előnnyel nem járó módon mutattak be –például üres mappákat hoztak létre, csak hogy megmutassák a mappakészítés módját.

Csomópont S2E3 YouTube borító

„Az olvasás szárnyakat ad”

A Hetedhét törtéNET sztoriját meghatározta két szegedi Szegeden kívüli találkozása: Mónika és a Somogyi-könyvtár együttműködése egy CodeWeek konferencián kezdődött. 2024 januárjában már el is indult a Hetedhét törtéNET első évfolyama. A program ígérete szerint az ötéves program során a diákok a saját történetüket írva tanulnak, közösséggé érnek, majd a végére digitális portfóliót készítenek, és ezen kívül még az olvasás szeretetét is tovább viszik magukkal. Utóbbi Mónika szerint azért különösen fontos, mert az olvasás sok szükséges alapot ad meg a diákok későbbi karrierjére és magánéletére is.

Mónika a kezdettől fogva rendkívül fontosnak tartotta, hogy a gyerekek is tudják, milyen utazásban vesznek részt. Ennek érdekében a tanterem dekorációja már az első napon a Hetedhét törtéNETé volt és őket ábrázolta rajzfilmesítve. A könyvek értékére pedig „az olvasás szárnyakat ad” felirat emlékeztette a csoportot.

A könyvtárral kezdett együttműködés alatt Mónika hamar felismerte, hogy a könyvtár akár egy digitális közösségi tér is lehet és otthont adhat modern projektpedagógiai foglalkozásoknak is. Túl azon, hogy ápolják az olvasás hagyományát, a tanulók korunk eszközeivel buzdítanak másokat ugyanerre azzal, hogy egyebek mellett könyvajánló videókat készítenek és ezeket feltölti a Somogyi-könyvtár videócsatornájára. Ez azért is előnyös nekik, mert érzik, hogy számít, hogy mi tetszik nekik, így pedig ők is könnyebben szereznek másoknak szép pillanatokat – úgy, mint amikor Anyák napi ünnepséget tartottak a könyvtárban, vagy amikor digitális eszközökkel támogatott közösségszervező eseményeken játszottak a szüleikkel.

Nincs szükség kibúvóra

Felmerülhet a kérdés: Hogyan valósítható meg ez a program az állami tantervi keretek között? Az abban elvárt értékelést leginkább a szövegértés mérése segíti, amiben óriási merítés áll rendelkezésre: a program ugyanis már az első évben annyira ösztönözte a tanulók közötti versenyt, hogy összesen több mint 2500 szövegértési feladatot végeztek el. A verseny legjobbjait Mónikáék az év végén „könyvkirályokká” avatták, továbbá minden egyes könyv elolvasását díjazták. Az alaptanterv elvárásait a tematika megalkotásakor is figyelembe veszik, a tanári adminisztrációt az ugyancsak a NAT-hoz igazodó BOOKR Suli felületén végzik.

Mivel a program egy évvel túlnövi az alsó tagozatot, egy különösen nehéz hosszútávfutásnak ígérkezik. A motiváció fenntartásának alapfeltétele, hogy szövetségesként működjenek együtt a tanulók, a szülők, a tanárok, a könyvtár és az iskola. Ha ez teljesül, a gyerekek talán észre sem veszik, hogy fáradnak a hosszú távon, hiszen a foglalkozásokon a saját történetüket írják.

Aszfaltrajz és mesterséges intelligencia

Mónika nem tudja és nem is akarja megkerülni a technológiai fejlődést. A program fő célja a digitális alapműveltség elérése minden tanulónál. Az alkalmazások kiválasztása során életkorhoz illő, biztonságos és lehetőleg ingyenes megoldásokat keresnek. Ezen belül amikor csak etikus és alkotásra használható, megmutatják a gyerekeknek az új lehetőségeket, ugyanakkor nem felejtik el a klasszikus technikákat sem: például egy aszfaltrajz készítésének még mindig van helye egy modern képzési programban.

A mesterséges intelligenciát (MI) is rendszeresen használják. Néha csak egy vizuális háttér alkotására, például egy online felületre feltöltött meséhez, máskor a Hello History nevű programban az MI által megszólaltatott történelmi személyekkel beszélgetnek. Az alkalmazást bőséges információval tanították, így hitelesen tud egyszerre több rétegben is tanítani stílusról, nyelvezetről, illetve narratívákat és megéléseket – utóbbiak által pedig jelentősen fejleszti a tanulók empátiáját.

Nemzetközi kapcsolatok

Egy országot sokféleképpen lehet megszeretni. Mónika diákként valami titokzatosan hangzó tudásra vágyott, ezért olaszul kezdett tanulni, amit élete egyik legjobb döntésének tart. A gimnáziumi és a főiskolai évei alatt is megtartotta szenvedélyét, aztán egy baráti találkozó során megfertőzte a „virus Italicus”. Azonban nem állt meg Olaszországnál, hanem az eTwinning első nagyköveteinek egyikeként, valamint a Comenius programban is szerepet vállalva eljutott többek között Portugáliába, Törökországba, sőt, még sarkköri területekre is.

Mónikát máig motiválja az az értékteremtés, ami a tanítványaival, majd az ő külföldi kortársaikkal folytatott közös gondolkodás nyomán jön létre. Nemzetközi tapasztalatainak köszönhetően el tudta helyezni a magyar pedagógiát a térképen. Számtalan olyan dolgot talált, amit mi tanulhatunk el más országoktól, illetve amit mások tőlünk, miközben jelentősen átértékelte, hogy mi is számít bajnak az oktatásban és mi nem. Minden hazai kollégának ajánlja a külföldi tapasztalatszerzést, amivel még csak nem is veszíthetnek semmit – kezdésként például egy akkreditált és ingyenes, 30 órás eTwinning képzés formájában. Akik pedig nyelvi korlátok miatt még nem vállalkoznának ilyesmire, azoknak első lépésként a határon túli magyar pedagógusi kapcsolatok keresését ajánlja.

Kapcsolódási kör

Az adás végén a szokásos forgatókönyv szerint megtudhatjuk, hogy hol és hogyan kapcsolódhatunk Mónikához és projektjeihez. Szívesen lát mindenkit, aki kipróbálná a Hetedhét TörtéNET-et vagy általában a projektpedagógiát. Újabban Piri Ildikóval, a Somogyi-könyvtár igazgatóhelyettesével műhelymunka szerű bemutatókat tartanak pedagógusoknak, amin szívesen látják a kollégákat mindenhonnan. Akinek pedig esetleg nem alkalmasak ezek a szegedi, személyes alkalmak, ezen a felületen léphet kapcsolatba a program megvalósítóival.

Az eTwinning Hungary-n keresztül is kapcsolódhatunk Mónikával, ahogy a program többi hazai nagykövetével is, akik szívesen segítenek akár az eTwinning képzésen, akár azon kívül a nemzetközi kapcsolatépítésben is.

Az asztaltársaság tagjai:

Kiss Mónika, a Szegedi Orczy István Általános Iskola tanítója és olasz nyelvtanára, a Hetedhét törtéNET mesterprogram megalkotója

Kiss Mónika portréKiss Mónika művelődésszervezői, olasz nyelvtanári, tanítói, nyelv-és beszédfejlesztői, valamint pályatanácsadási végzettséggel is rendelkezik. Munkáját és innovatív módszereit több rangos elismerés is igazolja. Sulinetwork-díjas, négyszeres Digitális Pedagógus Díjas a Tempus Közalapítványnál, a Global Junior Challenge kétszeres döntőse és egyszeres első helyezettje, továbbá első helyet szerzett egy nemzetközi e-Twinning versenyen is.

Tanítói hitvallása:

A legfontosabb célom, hogy a projekt főszereplői, a gyerekek örömmel végezzék a feladatokat, és általuk még jobb, segítő közösséggé formálódjanak. Lényeges, hogy átéljék, a tudásnak, tapasztalatnak értéke, értelme van. Az online oktatás során a projekttevékenységeink talán még hangsúlyosabbakká váltak, nemcsak közösségteremtő, hanem közösségmegtartó értékkel bírnak. Ha a megszerzett ismereteinket másoknak is átadhatjuk, arról véleményt cserélhetünk, segítséget kérhetünk, barátkozhatunk – és mindezt sokszor modern technológiai eszközök, alkalmazások segítségével tesszük – gazdagabbá teszik a mindennapjainkat, toleranciára ösztönöznek, csapatmunkára biztatnak. Mindez a gyerekeket és engem is örömmel tölt el mindennapjaink során.

Farkas Bertalan Péter, szerkesztő-műsorvezető

Farkas Bertalan Péter

Tudásmenedzser, tudásmenedzsment tanácsadó, tréner, projektmenedzser, de eredetileg földrajz-történelem szakos tanár. A mindennapi munkájában szakmai igazgatóként dolgozik a régió egyik legnagyobb oktatástechnológiai vállalatánál, emellett az oktatási és digitális transzformáció tudásmenedzsmentjével foglalkozik, vállalkozóként pedig a tanulási környezetek és a tudástranszfer szerelmese. Földrajz-történelem szakos tanárként és geográfusként végzett az ELTE-n, majd néhány év tanítás után állami ügynökségeknél (Educatio, EMET, Tempus) helyezkedett el, a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportját közel 6 éven át vezette. A Learnitect Design Kft. ügyvezetőjeként a tudásmenedzsment és a tanulási környezetek tudástranszfert elősegítő tervezésével, továbbá online és offline tanulásszervezéssel, közösségi terek tervezésével és nemzetközi projektmenedzsmenttel foglalkozik.

A Csomópont podcast ötletét 2022-ben fogalmazta meg, amelyből végül 2023 őszén lett valóság.

A Csomópont podcastról

A Csomópont podcast Magyarország első tudásmenedzsment podcastje, egy hely a tudásról és a tudásmenedzsmentről, ahol eredeti emberek, inspiráló gondolatok, lebilincselő közösségi és vállalati történetek, gondosan illesztett vonalak és egy csipet közgondolkodás találkoznak.

Hallgassátok és kövessétek, és ne felejtsetek el feliratkozni a YouTube és Spotify-csatornákra, valamint Apple Podcastre, illetve lájkolni a podcast Facebook oldalát!

Partnereink

Köszönjük médiapartnerünk, a Modern Iskola támogatását! A cikk eredetileg a Modern Iskola oldalán jelent meg.

A cikket írta: Szabó Márton.

A tartalom az Európai Unió társfinanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával.

A támogatási szerződés száma: 2023-1-HU01-KA210-SCH-000152699.

Mindenki a saját történetét írva tanul – A HetedHÉT történet program